2014. január 16., csütörtök

SIKERLISTA 1. HELY

nagyon örülünk, hogy Micónk ennyire tetszik nektek.



és egy dal a listavezető albumról
Énekel: Biró Eszter
Zene: Sárik Péter trió

2014. január 12., vasárnap

Micó és a bölcs öreg találkozása

2014. január 12.-én a Budapest Jazz Club előadásán Badics Márk bemutatásával kezdődött a játék.  
Badics Márk
Az előadás végén aztán a gyerekek megszállták a dobot


BejegyzésPeter Sarik által


_____________________
Előadás előtt a család is próbálgatja a színpadi életet
Frey György babái  a színpadon!
______________

Elkezdődött az előadás,
Micó és Rézcsőrű útrakelt, és nagy szerencséjükre mindenki segített az utazásban
Most éppen az úszásban segítenek
/azért ilyen homályos, mert a víz alá nem lehet rendesen belátni :)/

Részlet Bátky András: A világ összes kincse c. meséjéből
Micó egyedül maradt a nagy vízben. Gondolkodott egy kicsit a hallottakon, aztán úszni kezdett afelé a bizonyos mindentudó part felé.Mikor kikecmergett a vízből, néhány nagyszakállú alakot látott, akik a gondolataikba merülve üldögéltek. A kislány odament az egyikhez, és megszólította.

Elnézést, látom, nagyon töröd a fejed, de kéne nekem egy kis segítség, mert… – de csak idáig jutott, a szakállas ránézett, és közbevágott.
 Tudom, meglógtak a kincsek ládából, és most azokat keresed – Micó majd hanyatt esett, a mindenit, ezek tényleg mindent tudnak.
 Nahát – mondta. – Ez egészen rendkívüli. Honnan tudtad, mit akarok mondani?
 Kihúztunk az előbb a vízből egy elázott madarat, az meséli mindenfelé – bökött a háta mögé a szakállas. – Most éppen a tűz mellett szárogatja a tollait, szerencsére, mert már annyiszor elmondta a történeted, hogy lassan kijön a könyökömön.
 Értem – mondta kicsit csalódottan Micó. – Lehetett volna kicsit izgalmasabb is, hogy honnan tudod, de nem akarok telhetetlen lenni. Akkor azt is tudod, hogy most azt fogom kérdezni, tudsz-e valami itteni kincsről?


Tudni sok mindent tudok – mondta kicsit nagyképűsködve a szakállas. – De a lényeg, hogy a mi kincsünk a mindentudás.
 Szuper – emelkedett fel ültéből Micó. – Akkor ide azzal a mindentudással, hagy cipelem végre haza kincsnek.

Nem megy az olyan gyorsan – csóválta a fejét a szakállas. – Rengeteget kell ahhoz tanulni, és még akkor se valószínű, hogy sikerül. Lehet, hogy a végén csak majdnemmindentudás lesz belőle.
 Nekem az se baj, ha az is kincs – tárta szét a karját Micó.
Sajnálom, de az a rossz hír, hogy nem lehet ezeket a kincset csak úgy ukmukfukk megkaparintani. A világ úgy van kitalálva, hogy mindenkinek mást jelent, hogy mi a kincs. És a kincsek csak ott érnek kincset, ahová valók, kincsesládába dugni őket nagy butaság volna. Hagyni kell minden kincset ott, ahol a legtöbb örömet adják azoknak, akik kincsnek látják őket – mondta a szakállas, és feltápászkodva ott hagyta Micót.

de, ahogy nálunk mindig szokás, készítettek egy képet a remek segítővel.


2014. január 10., péntek

VASÁRNAP

2014. JANUÁR 12. 11:00
BUDAPEST JAZZ CLUB
XIII. Hollán E. u. 7.

Mindenkit szeretettel várunk
Micó és Rézcsőrű kalandos utazására


és a BMC gyerekszínházas vasárnap délelőttjeire

+ Extra

2013. december 8., vasárnap

Fanni bemutatkozása

2013. december 8. BJC
Ezen az előadáson lépett fel először Walla Fanni az Énekesnő szerepében.
Bercsényi Péter és Walla Fanni
Walla Fanni
A mai előadás előtti próba azzal kezdődött, hogy Frey Gyuri úgy gondolta idejében kell elkezdeni az utánpótlás nevelését
"majd én megmutatom, hogy kell... "
Minden elfogódottság nélkül kezdődött a mese. 
Bercsényi Péter és Walla Fanni
Bercsényi Péter: " naponta ki kell nézni mind a 100 ablakon..."
Ez most komoly?
igen, jól látjátok, két mikrofon van Fanni kezében és! egyik se szól. A zenészeknek szeme nem rebbent játszottak tovább, Péter már nyitotta a száját, hogy elmondja szóban, de Fanni sem ijedt meg, sikerült az egyik mikrofont rávennie, hogy szólaljon meg és elénekelhette a dalt arról, hogy Micó és Rézcsőrű hogyan indult el az Üveghegy tetejéről a kalandos  útra.
és már repültek
Péter mesélt és bábozott
és Fanni énekelt
és készültek fényképek


Következő előadásunk: 2014 január 12. BJC
képek: takacsvera

2013. november 29., péntek

December 8.

ÚJRA MICÓ!
A következő előadás december 8. 
11:00 kor
a Budapest Jazz Clubban /XIII. Hollán Ernő utca 7./

és, hogy ki az új lány?

Itt az interjú
http://www.iartm.com/minden-ut-nyughatatlan-micohoz-vezet-interju-walla-fannival/
WALLA FANNI


NYUGHATATLAN MICÓ
Egy mese sok játékkal és rengeteg zenével.
Sárik Péter, Bercsényi Péter
Hőseink, Micó és Rézcsőrű az Üveghegy tetejéről indulnak és a Lebegők földjére, Zajországba, a Fények világába, hatalmas cápás tengerbe, a Mindentudók szigetére is eljutnak, keresik a kincset... Bercsényi Péter mesél, bábozik,
Walla Fanni énekel,
Walla Fanni
Sárik Péter Ávéd János, Badics Márk és Frey György játszik a hangszereken.
Gyertek, és hozzátok a gyerekeket is! 4 éves kortól ajánljuk.


2013. november 11., hétfő

Vasárnap a Puskin Kuckóban

KÉPES BESZÁMOLÓ

2013. november 10.
Vörös Niki
babája születéséig ma énekelt utoljára a Micóban
 08:15 - A Puskin moziba érkezik Sárik Péter
08:20 a csodaszép terem még üres
08:30 Pakolás, élménycsere Vörös Niki, Sárik Péter

2013. november 4., hétfő

2013. november 10. 10:00 PUSKIN MOZI


Micót  láthatjátok a PUSKIN KUCKÓBAN 
/Puskin Art Mozi Kossuth Lajos u. 18., 

GYERTEK!

Mesélő
BERCSÉNYI PÉTER

Énekel
VÖRÖS NIKI

A hangszereknél:
SÁRIK PÉTER, ÁVÉD JÁNOS, FREY GYÖRGY, BADICS MÁRK

amikor még nyár volt - Zsolnay negyed színpadán